1.Fejezet

A középső ülés sose volt a kedvencem, ma meg pláne nem. Ebben a magassarkúban, amit inkább titulálnék holdon járónak, semmi sem könnyű. Miközben Mark és Scott két oldalról csesztetnek, én próbálok előrébb jutni, és megkapaszkodok a két első ülés támlájában. A rádióban üvölt a Timmy Trumpet, én  pedig már csak azt várom, hogy érkezzünk már meg abba a fergeteges buliba, amiről a fiúk egész nap beszéltek. Sőt, inkább mindenki erről beszélt. 

Alig egy hete kezdődött el az iskola, de még senki se engedte el a nyarat igazán. A tanárok próbálják szigorúan tartani a tempót, és diktálnak ezerrel, csak hogy ez minket egyáltalán nem érdekel. Pedig jó lenne, hiszen az utolsó évünket kezdjük, jövőre érettségi, de egyszerűen képtelenek vagyunk koncentrálni. Talán csak erre az utolsó, a nyarat lezáró, már két hete beharangozott bulira vágyunk.

- Milyen messze vagyunk még? – tekintek a kormány előtt ülő személyre, aki egyben a legjobb barátnőm, már az tipegős korom óta. Ruby kezei pont ott vannak, ahogy azt a nagykönyvbe megírták, és olyan komolyan és szigorúan néz előre, hogy még a fiúk csipkelődésé se zavarja meg egyetlen egy pillanatra se.

- Ne zavarj Kimberly – monoton hangvételen szól rám, és én inkább úgy döntök, hogy visszavonulok, mert ha felbőszítem, abból nem sül ki semmi jó.

- Ruby csak Scott faszára tud gondolni, már igazán megszokhatnád K – Mark hajamat birizgálja, miközben már vagy az ötvenedik ilyen beszólását ereszti el. Scott csak rázkódó vállal a fejét fogja, mert tudja, hogy mi fog következni, és én is. A kocsi megáll, hisz piros lámpát kaptunk, így Ruby máris megbosszulja az előző beszólást. Mark a golyóit fogja, és szinte már-már látszik, hogy egy-két könnycsepp végig fut az egész arcán. Scott egy elismerő mosolyt küld barátnője felé, én meg Mark felé fordulok, de egyszerűen képtelen vagyok abba hagyni a röhögést. 

- Legalább te megértenél, Kimi – nyöszörög, mintha a világ végét élné meg, miközben egyre hangosabb lesz a kintről beszűrődő zaj, s pár perc múlva megáll alattunk a kocsi. Szóval megérkeztünk a BULIBA, csupa nagybetűvel. Mark után én is kiszállok a járműből, majd felpillantok a házra. Már sokszor voltam olyan buliba, amit istenítettek és kikiáltottak mindennek, de ilyenbe még biztosan nem. A három emeltes ház csak úgy dübörög, és bármerre nézek vagy embereket, vagy alkoholos italt pillantok meg. Elmondhatom, hogy voltam már a tizenhét évem alatt egy pár durva buliba, de ennyi részeg embert, már a bejárat előtt, sose láttam. Ösztönösen a mellettem álló Markba kapaszkodok, és így követjük Scottékat, be a házba. A bulikban szokásos látkép tárul elénk, de a kelleténél nagyobb a tömeg, így jobbnak tartom, ha rákulcsolom ujjaimat Markéra, aki ezt csupán egy féloldalas mosollyal konstatálja, hisz tudja, ahogy mindenki, hogy ami kettőnk között van, az több mint bonyolult.

- Kibaszottul nagy buli lesz ez – nyúl be egy bontatlan vodkáért a hűtőbe Scott, mikor már beérünk a kissé levegősebb, de annál koszosabb, és fura szagoktól teli konyhába. – Mindenkinek mehet simán?

- Minek nézel engem édesem. Valami selyembarbinak? – veszi el Ruby az üveget és még beleönt pohárba körülbelül 1 decit. Most jogosan fel lehetne tenni a kérdést, hogy na és akkor mi lesz a vezetéssel? Erre a válaszra viszont sose ad senki választ..

- Én inkább naranccsal szeretném, nem akarok úgy járni, mint múltkor – nem nézek senki szemébe, mert nem akarok még jobban elvörösödni, hiszen az előző bulin, hát hogy is mondjam, kissé elszaladt velem a ló, minden értelemben.

Már legalább az ötödik kör után tarthatunk, én pedig kezdem érezni az alkoholt. Scott és Ruby már egy jó ideje eltűnt, és Markot se láttam egy ideje. Két évfolyamtársammal táncolok, kezemben a hatodik körrel, ami viszont immár csak egy könnyed sör. Hirtelen meglátom magam előtt Jacket, és próbálok úgy tenni, mintha észre se venném, de képtelen vagyok rá. Mariába kapaszkodok, úgy lépkedek le az ideiglenesen felállított színpadról, ami igazából csupán négy összetolt asztalt jelent. Sietősen vágok át a tömegen, és mosdó irányába igyekszek. Ahogy benyitok a földszintire, egy pár intim pillanataiba lesz részem, így eldöntöm, hogy a felső szinteken próbálkozok. Néhányszor visszatekingetek, de megkönnyebbülök, mikor végre eltűnik Jack idegesítő arca. Inkább a legfelső emelten próbálkozok, hiszen oda úgyse mennek fel olyan sokan. Szerencsémre üres a mellékhelység, így megnyitom a csapot és kissé lehűtöm magam, majd egyenesen a tükörbe nézek. Az elmúlt egy pár hónapba fenekestül felfordult az életem, sok dolgot tudtam meg saját magamról, a családomról, és a világról. Hogy pontosan hogyan működik, és mi következhet még.

Miután kilépek a fürdőből, úgy döntök, hogy még nem térek vissza a vad buliba, így inkább körbe nézek ebben a hatalmas házban, amit inkább lehetne már nevezni valami villának. Az egyik ajtón viszont megakad a szemem, hiszen a többi mind egyszínű fekete, ez viszont hófehér. Hajt a kíváncsiság, így gondolkodás nélkül nyitok be. Nem lepődök meg, mikor nem egy átlagos szoba tárul elém, de erre álmomba se mertem volna gondolni. Konkrétan egy kisebb magánkönyvtár van a szemem előtt. A szoba minden fala könyvespolcokkal van körülvéve, én pedig éppen csak elindulok az egyik kiszemelt polchoz, amikor hirtelen nyitódik az ajtó, én meg azt se tudom, hogy mit csináljak. Mivel korom sötét van, így halvány gőzöm sincs, hogy kijött be, csupán a halk szuszogásáról tudom felismerni, hogy fiú az. Lépteket hallok, majd egy telefon zseblámpája próbálja kivakítani a szememet, de megkönnyebbülök, mikor végre meglátom Mark arcát.

- Kim – nyög fel halkan, én pedig már tisztán látom és érzem, hogy ittas állapotban van. Ismerem, mint a tenyerem, tudom milyen ilyenkor. Két kezét derekamra akarja fonni, én viszont próbálom eltolni. Nem akarok még jobban belebonyolódni, nem tehetem.

- Hé – ajkait hirtelen megérzem nyakamon, én pedig bárhogyan próbálok ellenkezni, egyszerűen képtelen vagyok rá. És tudom, hogy nemcsak a pia miatt. Nem. Ez már túl régóta húzódik közöttünk. Ruby szerint olyanok vagyunk, mint Jamie és Dylan*. Heves kapcsolatunk kitudja mióta tart, de egyikőnk se tudja, hogy hova pontosan.

Ajkai fentebb csúsznak, s mohon keresik enyéimet. Mikor végre az enyhe mentolos és vodkás ízt megérzem, ellazul a testem, az agyam pedig teljesen kikapcsol. Pólója szélét erősen ragadom meg, és húzom keresztül fején, de egy pillanatra se válunk el egymástól. Apró kis ruhám alatt könnyedén csatolja ki csipkés melltartómat, majd tesz fel az egyik közeli íróasztalra, ahol még pár perccel ezelőtt olvasást terveztem.

- Bébi – búgja karcos hangjával.

Ekkor váratlanul kicsapódik az ajtó, mi pedig szemrebbenés nélkül válunk szét.

- Mark, meghoztam az óvszert – egy nyávogó hangú lány szólal meg, én meg abban a másodpercben érzem, hogy elkezdek süllyedni a padlóba. Megalázottan érzem magam, és kihasználtnak. Mark csak kapkodja a fejét, miközben pólóját húzza magára, én meg gondolkodás nélkül futok ki a szobából, direkt meglökve az ajtóban álló szőke lányt. Eszem ágába sincs sírni, de képtelen vagyok könnyeimet visszatartani. Ahogy tudok, rohanok le a lépcsőn, de ez a fránya magassarkú akadályoz. Egészen ki a kertig rohanok, s mikor megérzem a friss levegő illatát, összerogyok. Már nem sírok. Nincs miért. Gyerekkorom óta ismerem, tudom milyen. Nem vagyunk együtt, soha nem is voltunk, és nem is leszünk. És nem, nem csak ezért nem leszünk. Egyszerűen ez nem működne. Érzem. 

Már legalább fél órája ülhetek a fűben, és őszintén megmondva, örülök, hogy nem jött utánam. Nem akarom még bonyolultabbá tenni, a már eleve bonyolult kapcsolatunkat. Erőt veszek magamon, és feltápászkodok, majd meglátom Rubyt és Scotott, akik éppen nagyban nevetnek egy pár emberrel. Úgy döntök, hogy visszatérek az élők világába, így csatlakozok barátaimhoz.

- Kimberly, már mindenhol kerestelek – ragadja meg egyből a barátnőm a kezemet, én pedig csak egy mosollyal elmagyarázom neki, hogy minden oké, én itt voltam egész végig. 

- Rohadt jó a buli, nem? –néz körül Scott, majd egy lépést hátrálok, mert hirtelen feltűnik mellettem Jack. Csak ezt ne , kérlek.

- Szia Kimberly. Egész este kerestelek – túl bele hanyagul hajába – Beszélhetnénk? Mármint kettesbe – utal arra, hogy egyáltalán nem tartozik senkire, ami kettőnk között történt, pedig igenis. Jó, tisztában vagyok vele, hogy én követtem el a hibát, de nem érdemeltem meg azt a megalázást, amit ő művelt velem a múlt év végén.

- Nem, nekünk nincs mit megbeszélni – emelem fel a hangom, így szinte mindenki, aki a házon kívül tartózkodik, ránk figyel. És mindenki nagyon jól tudja, hogy miről van szó, még az alsóbb évesek is. – Én inkább hazamegyek, sziasztok – intek a társaság felé, és ignorálom Jacket. Hallom, ahogy a nevemet ordibálja, mikor kifordulok a kapun, de nem figyelek rá. Ma este, már csak annyit akarok, hogy épségben hazajussak. Iszonyatosan fáj a bokám, így úgy döntök, hogy megszabadulok ezektől az irtózatosan kényelmetlen magassarkúktól, így kézben cipelem őket tovább. Nagyjából ismerem a környéket, így úgy saccolom, hogy egy fél órás séta vár rám.

Jack és én tavaly januárban kezdtünk el randizni. Kosaras, okos, és nagyképű. Pont a zsánerem. Egyből megszerettem, viszont olyan érzéseket sose váltott ki belőlem, mint Mark. Az egyik májusi napon szokás szerint Markéknál lógtam, mikor felvetődött az ötlet, hogy igyunk meg valamit. Én persze bele mentem, bár tudtam, hogy egy óra múlva jön értem Jack, mivel nála alszok, de úgy voltam vele, hogy egy-két pohár bor nem árthat. Természetesen rosszul gondoltam, így végül egy egy-üveg bort ittunk meg fejenként. Mikor meghallottam a duda szót, egyből lefele indultam, és úgyszintén Mark is. És igen, itt jött a baj. Abban a pillanatban. Ahogy Jack kinyitotta az ajtót, mi elváltunk egymástól, de késő volt.

Ahogy ezeket az emlékeket idézem fel, valamiért egyre gyorsabban szedem a lábaimat, és tényleg már csak annyit akarok, hogy beessek az ágyamba, és végre elnyomjon az álom.

Halkan fordítom el a kulcsot a zárban, majd settenkedek fel a lépcsőn, de mikor meglátom a cetlit az ajtómon, már tudom, hogy nincsenek itthon. Idegesen olvasom el az üzenetet, majd mérgesen becsapva magam után az ajtót belépek, és egyből az ágyba esek. 

*A két szerelmes főhős, a Barátság extrákkal című filmben.

Drága Olvasóim! Meghoztam a várva várt első részt. Sajnos az iskola miatt, és egyéb elfoglaltságaim miatt nem nagyon tudok írni, de amint kész van egy újabb fejezet, publikálom is.
Winnie Biersack